Nagy szenvedélyem a szabadon élő állatok megfigyelése. Kevés a jobb terület erre Borneónál. Itt pedig olyan állatot is meg lehet figyelni természetes környezetében mint az orángután. Sajnos a pálmaolaj farmok agresszív terjeszkedése miatt egyre zsugorodik a természetes dzsungel mérete és ezzel az őshonos állatok élettere. Ez egyrészről könnyebbé teszi a megfigyelésüket, mert kisebb területen koncentrálódnak, másrészről viszont, hosszútávon komolyan veszélyezteti a fennmaradásukat.  

Talán a legjobb példa erre, megint csak sajnos, a Kinabatangan folyó környéke. Az ültetvények terjeszkedése az ott élő állatokat egy egyre vékonyabb sávba szorítja be. A folyó és mellékágain kisebb-nagyobb motoros járműkkel navigálva gyakorlatilag garantált a közeli találkozás a különleges vadvilággal.

Nagyon sok múlik a vezetőn és nekünk óriási szerencsénk volt. Romi ismerte a területet, mint a tenyerét. Gyakorlatilag minden út elején megkérdezte, hogy milyen állatot szeretnénk látni és kérésünknek megfelelő irányba indultunk.

Három napig voltunk a Kinabatanganban és minden nap kétszer mentünk állatnézőbe, alkalmanként 2-3 órás hajóútra. Az első két nap nem, de a harmadik nap reggelén orángután is felbukkant.

A környék turistavezetői mind ismerik egymást. Amikor találkoztunk egy másik hajóval a vezetők általában röviden elmondták egymásnak, hogy mit láttak aznap. Az egyik ilyen találkozás után Romi teljes gázt adott, a csónak orra kiemelkedett a vízből és mi minden szó nélkül tudtuk, hogy valami különleges vár ránk.

Pár perc száguldás után visszavettünk a sebességből. Először csak azt láttuk, hogy két csónak áll a part mellett és a benne ülők fényképeznek. Követtük az irányt, amerre az objektívek mutattak és megláttunk egy nagy vöröses barna szőrcsomót egy a parthoz közeli fán.

Egy jó darabig háttal ült nekünk. A másik két csónak meg is unta a várakozást és elmentek. Romi kérdőn nézett ránk, de igazából nem lepődött meg szerintem a válaszunkon: persze, hogy maradtunk. És mennyire megérte! Ázsia csodálatos!